A NYÍLT LEVÉL
     


Tisztelt Miniszterelnök úr! Tisztelt Miniszter úr/asszony!

Levelünk célja, hogy felhívjuk figyelmét arra a tarthatatlan, a nonprofit szervezetek tömegét sújtó helyzetre, mely az állami, különösen az EU források mentén kiírt pályázatok lebonyolítása során kialakult. Emellett arra kérjük, válaszoljon a levél végén feltett kérdéseinkre, amelyek a legkritikusabb témakörökre vonatkoznak. A levél megírásának kezdeményezője a Civil Lobbi Kerekasztal, amely számos, a civil nonprofit szektorban és szakterületén is elismert szervezetet tömörít. A kezdeményezéshez a mai napig további 235 számú szervezet csatlakozott, akik kíváncsian várják válaszait!

Ön előtt is ismert tény, hogy a nonprofit szervezetek olyan, a demokratikus társadalom megfelelő működését biztosító tevékenységet végeznek, amelyek sok területen hiánypótlóak, illetve amelyeket sem az állam, sem pedig az üzleti szféra nem tud hasonló hatékonysággal ellátni. A civil társadalom, a civil szervezetek szerepe azonban jóval többet jelent a mások által fel nem vállalt feladatok elvégzésénél. A modern demokráciában nélkülözhetetlen a kormányzati és helyi hatalom civil kontrollja, az állami-önkormányzati, a piaci és civil szervezetek közötti munkamegosztás és együttműködés. Nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, az állam olcsóbban és magasabb színvonalon láthatja el funkcióit, ha a közfeladatokat a nonprofit szektorral együttműködve végzi.

Az 50 ezer* bejegyzett és működő hazai nonprofit szervezet makrogazdasági szinten is jelentős tényező: szolgáltatásaik összértéke, az általuk teremtett munkahelyek száma, valamint önmagában a közösségi fejlesztés értéke azt mutatja, hogy a szektor nem megfelelő működése, esetleges hanyatlása jelentős negatív hatással lenne a társadalmi-gazdasági fejlődés egészére.

A nonprofit szektor is nagy várakozással tekintett az Európai Uniós csatlakozás elé, hiszen olyan források is megnyíltak, melyek segítségével jelentős mértékben növelhették tevékenységük hatékonyságát és intenzitását. Az elvárások között fontos helyen szerepelt az is, hogy a fenti források végre lehetővé teszik a szervezetek hosszú távú és kiszámítható működését, illetve a mindenkori állami szereplők nem „támogatói”, hanem végre partneri kapcsolatba kerülnek a nonprofit szervezetekkel.

A hazai civil szervezetek stabil működésének biztosításában rendkívül fontos állomásnak tekinthető a Nemzeti Civil Alapprogram létrejötte és működése is. Ez paradigmaváltást jelent, hiszen először fordul elő, hogy közpénzek szétosztásában civil szervezetek képviselői vehetnek részt. Az állami kontroll következtében azonban sajnos elviselhetetlen módon sikerült megnyújtani a pályázatok átfutási idejét, ráadásul a minisztériumok - az NCA forrásokra hivatkozva, de a Kormány civil stratégiájának szellemiségével ellentétben - azonnali hatállyal megszüntették, illetve csökkentették korábbi, nonprofit szervezeteknek szánt pályázataik számát. Ezáltal nagyrészt ellehetetlenültek az ágazati, kifejezetten szakmai jellegű civil programok, kezdeményezések.

Ezt a negatív hatást hosszabb távon az EU források kompenzálhatnák, azonban az állami-költségvetési apparátus láthatóan nem készült fel ezek fogadására. Képtelen gyorsan, rugalmas rendszerben kezelni azokat, a kiírástól a végbeszámolók elkészítéséig folyamatosan újabb és újabb igényeket támaszt. Szó sincs partneri viszonyról: kihasználva a nonprofit szervezet kiszolgáltatottságát (illetve saját pozíciójából fakadó előnyöket), a szerződéseket nem készíti el illetve nem írja alá határidőre, a pénzek átutalásáról nem a szerződésben rögzítettek szerint gondoskodik. Mindezt büntetlenül megteheti, hiszen a szervezeteknek számonkérési lehetősége nincs, jogi és anyagi feltétek híján szinte eszköztelenek e kiszolgáltatott helyzetben. S a hosszadalmas eljárások során folyamatosan élik fel emberi és anyagai erőforrásaikat.

A felsorolt problémák mellett a költségvetési törvény megszorításai érintették a legsúlyosabban a nonprofit szervezeteket. Elfogadhatatlan, hogy a pénzügyi kormányzat előbb a tartalékképzési, majd a maradványképzési kötelezettség ürügyén elképesztő méretű - előre senki, még a jelentős apparátussal rendelkező kormányzati szervek által sem jelzett - megszorításokat és pénzügyi visszatartásokat vezetett be. A fent leírt lista nem teljes, de jól mutatja milyen súlyos problémák gátolják a nonprofit szervezetek megfelelő, tervszerű működését, hátráltatják őket partnereik számára nyújtott szolgáltatásaik, közhasznú feladataik ellátásában.

Felhívjuk Miniszterelnök úr/ Miniszter úr/asszony figyelmét arra az elképesztő helyzetre, hogy a fenti nehézségek miatt a hazai nonprofit szektor jelenleg tulajdonképpen hitelez, sőt kamatmentes kölcsönt folyósít az államnak! A legrosszabb helyzetben azok a szervezetek vannak, akik állami feladatokat vállalnak át és azokat különböző operatív programok nyerteseiként hajtják végre. Ezek a szervezetek átlagban - a már elvégzett munkán, illetve a kifizetett költségek jogos elszámolásain alapuló - 15-30 millió forint közötti összegeket várnak hónapok óta, de van olyan civil szervezet is, mely a mai napig 70 millió forint hitelt nyújtott az államnak. A megkezdett programokat nem lehet leállítani vagy halasztani, hiszen ezek felelősen megtervezett hosszú távú programok, melyek célcsoportja sok esetben a halmozottan hátrányos helyzetűek köre (mellesleg szerződésszegést is jelentene a leállás, a nem ütemszerű költés). A késedelmek miatt a szervezetek kénytelenek különböző hiteleket, kölcsönöket felvenni, melynek kamatai nem érvényesíthetők egyetlen programban sem.

Fentiekre tekintettel kérjük Miniszterelnök úr/ Miniszter úr/asszony szíves válaszát az alábbi konkrét kérdéseinkre:

  1. Likviditási problémák kezelésének kérdésköre:
    • Mivel a bankok ingatlan fedezet híján nem adnak hitelt a civil szervezetek számára, a hitelfelvételek esetén milyen lehetőséget lát az állami garanciavállalásra?
    • Terveznek-e lépéseket tenni annak érdekében, illetve milyen megoldást lát arra, hogy a nonprofit szervezetek által kényszerből felvett hitelek, kölcsönök kamatai elszámolhatóak legyenek?
    • Van-e a Minisztériumnak elképzelése egy olyan forgóalap létrehozására, melyből az önrészeket (az önkormányzatokhoz hasonlóan), illetve a késedelmes kifizetések miatti hiányokat lehet időlegesen fedezni?
  2. Az ágazati hatókörébe tartozó nonprofit szervezetek jövő évi támogatásának kérdésköre:
    • A minisztérium nonprofit partnerei számára milyen pályázati és direkt támogatási formák álltak(állnak) rendelkezésre a 2005. évben? illetve
    • Milyen támogatások várhatók a 2006. évben?

Gyors válaszát a fenti problémákkal küzdő nonprofit szervezetek nevében előre is köszönjük.

A Civil Lobbi Kerekasztal nevében tisztelettel:

Budapest, 2005 október 25.


Dr. Bényei Andrásné



Kezdeményező szervezetek:
Autonómia Alapítvány
Civil Rádiózásért Alapítvány
Hulladék Munkaszövetség
Jogklinika Alapítvány
Nonprofit Szektor Analízis Projekt (NOSZA)
Közösségfejlesztők Egyesülete
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége
Önkéntes Központ Alapítvány
Ökotárs Alapítvány
Soros Alapítvány

Csatlakozók listája
A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület
A Biztos Úton Alapítvány
A Dzsumbuj Egyesület
A Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány
A Környezeti Tanácsadók Egyesülete
A Kulcsi Baráti Kör
A Magyarországi Camphill Kiemelten közhasznú Egyesület- A Sérült és Fogyatékos Gyermekekért
A Majki Népfőiskolai Társaság
A Motiváció Mozgássérülteket Segitő Alapítvány
A Napsugár Játszókert Alapítvány
A Nevelők Háza egyesület
A Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítvány
A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány
Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért
Alba regia Vegyeskar Egyesület
Angyalföldi Szociális Egyesület
Ápolási Egyesület
Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Alapítvány
Artemisszió Alapítvány
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége( ABOSZ)
Az Ópályiak Baráti Köre Egyesület
Az Uniós Tanoda Alapítvány
Barcs és Barcs-környéki Munkanélküliekért Alapítvány
Bárka Alapítvány
Békés Megyei Nők Egyesülete
Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete
Belvárosi Tanoda Alapítvány
Bihar Közösségeiért Alapítvány
Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület
Biztonságos Szórakozóhelyek Egyesülete
Borúth Elemér Alapítvány
Budapesti Orvostanhallgatók Kortársoktató Alapítványa
Budapesti Szociális Forrásközpont
Cigány Kisebbségi Önkörmányzatok Baranya Megyei Szövetsége
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület
Cigányok és Etnikai Kisebbség Érdekeit Képviselő Egyesület
Civil Centrum Közhasznú Alapítvány
Civil Gazdasági Tanácsadó Egyesület
Civitalis Egyesület
Családsegítő Alapítvány
CSAT Egyesület
Csepel szigeti Civil Szövetség
Csepeli Zöld Kör egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Csuhajda Kultúregylet
Dél- Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Közhasznú Társaság
Dél-Alföldi Munkanélküli Fiatalokért Alapítvány
Dél-Magyarországi Ártalomcsökkentő Társaság
Diótörés Alapítvány
Dombóváriak a Dombóvári Munkanélküliekért Jóléti Szolgálat Alapítvány
Drog Stop Budapest Egyesület
Drogprevenciós Alapítvány
Dunamenti Mozgáskorlátozottak és Egészségi Károsultak Egyesülete
Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület
Dunaújvárosi Evangélikus Centrumért Alapítvány
Echo Oktatáskutató Műhely
Egészség-vár Alapítvány
Egyesület a Sérült Emberekért
Együtt a Munkaerőpiac Fejlesztéséért Alapítvány
Életesély Kiemelten Közhasznú Mentálhigénés Alapítvány
Életet Segítő Alapítvány
Életfa Környezetvédő Szövetség
Életfa Kulturális Alapítvány
Életfa Segitő Szolgálat Egyesület
Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány
E-misszió természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Esélyegyenlőségért Alapítvány
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Embereknek Alapítvány
Észak-alföldi Teleházak Regionális Egyesülete
Északi Támpont Egyesület
Esztergomi Otthon Segitünk Alapítvány
Esztergomi Szent Jakab Alapítvány-Fény központ Prevenciós Iroda
Eurohíd Alapítvány
Európai Fejlesztési és Tájékoztatási Egyesület
Euró-Régió Szociális Szakmai Közösség Közhasznú Egyesület
Fábián Közmüvelődéséért Alapítvány
Falzett Közhasznú Alapítvány
Famila Nagycsaládos Egyesület
FÉBÉ Alapítvány
Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány
Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület
Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület
Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága
Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
Félúton Alapítvány
Felzárkózunk Alapítvány
Fiksz Pont Egyesület
Fogd a Kezem Alapítvány
Fokozottan Kreatív Kulturális Egyesület
Fokrol-Fokra a Fogyatékos Gyermekek Neveléséért és Oktatásáért Alapítvány
Fonódás Kulturális Egyesület
Fonyódi Vendégvárók Közhasznú Szövetsége
Forrás Alapítvány Eger
Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht
Független Ökológiai Központ Alapítvány
Gasztrofeszt Egyesület
Gate Zöld Klub Egyesület
Gólyahír Egyesület
Gond-viselés Szociális Foglalkoztató, Szolgáltató és Kereskedelmi Kht
Göcsej Sportegyesület
Gyermekeinkért Egyesület
Habeaus Corpus Munkacsoport
Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete
Hajdúhadházért Közhasznú Egyesület
Hajléktalanokat Segitő Szolgálat
Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE)
Handicap Alapítvány
Harmadik Szektorért Egyesület
Háttér Társasága Melegekért
Havasi Gyopár Alapítvány
Havasi Gyopár Természetbarát Egyesület
Heves Megyei Vesebetegek és Szervátültetettek Egyesülete
Híd a JövőbeAlapítvány
Ifjúságért Közhasznú Egyesület
Impulzus Pályakezdők Munkaszociálizációjával Foglalkozó Szakemeberek Egyesülete
Integrált Személységfejlesztő Óvoda Alapítvány
Iránytű Ifjúsági és Mentálhigiénés Alapítvány
Istenkúti Közösségért Egyesület
Játékos Képességfejlesztő Óvoda Alapítvány
Kamaszter Alapítvány
Kék Pont drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány
Keresztényekért Alapítvány
Kéz a Kézben Gyermekeinkért Alapítvány
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
Kikunmajsa Város Polgárőrsége
Konrad Lorenz Természet-és Állatvédő Egyesület
Kontakt Alapítvány
Közért Egyesület
Közös Pont Egyesület
Közösségi Információs Térség Alapítvány
Kujbo Egyesület
Kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület
Kunszentmiklósi Fogyatékosokért Alapítvány
Kunszentmiklósi Szülők Egyesülete
Kurt Lewin Alapítvány
Lege Artis Szenvedélybetegek Megmentéséért Alapítvány
LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete
Madách Irodalmi Társaság
Madárkórház Alapítvány
Maglódi Ifjú Polgárokért Egyesület
Magyar- Flamand Együttműködési és Kulturális Egyesület
Magyar Művészet-és Szocioterápiás Közösségépitő Egyesület
Magyar Női Érdekérvényesitő Szövetség
Magyar Ökuménikus Segélyszervezet
Magyar Pártfogók Országos Szövetsége
Magyar Rehabilitációs Központ Egyesület
Magyar Szív Egyesület
Magyar Tartalomipari Szövetség
Magyar Újságíró Országos Szövetsége
Magyar Videotréning Egyesület
Magyar-Lengyel Baráti Társaság Közhasznú Egyesület
Magyarországi Magiszter Alapítvány
Mátrix Független Gondolkodók Páholya
Matyó Népművészeti Egyesület
Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért
Mégis van Remény Egyesület
Megújulás Családterápiai Alapítvány
Megyei Népfőiskolai Egyesület
Méhkasaula Kulturális Egyesület
Menedék-Migránsokat Segitő Egyesület
Miskolci Autista Alapítvány
Modina Európai Szociális Háló Egyesület
Móri Cívis Kht
Mosoly Nővérszolgálat és Egészségvédő Egyesület
Motívum Kulturális Egyesület
Mozeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetség
Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete
Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Munkanélkülieket Segítő Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége
Műszaki és természettudomány Egyesületek Szövetsége Sz.-Sz.-B. Megyei Szervezete
Nacscsaládosok Dunaújvárosi Egyesülete
Nacscsaládosok Egyesülete
Nagycsaládos Egyesület
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesülete
Nagyító- Középikolások Iskolán Kivüli Képzése Alapítvány
Nográd Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Nonprofit Média Központ Alapítvány
Nők a Holnapért Alapítvány
Nyírség Táncegyesület
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
Országos Gyermekvédő Liga Budapest és Környéke Régió
Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület
Óvoda a Családokért Alapítvány
Önkontroll Egyesület
Őrmezöi Morus Szent Tamás Egyesület
Őrvidéki Civil Szövetség
Páneurópa Barátok Alapítványa
Péceli Nagycsaládosok Madárfióka Egyesülete
Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület
Periféria Alapítvány
PO(S)itiv Életútért Egyesület
Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány
ReFoMix Kht
Salva Vita Alapítvány
Savaria Rehab-Team Kht
Siló Társasotthon Lakóinak és Dolgozóinak Jóléti Alapítványa
Solt Ottília Alapítvány
Somogy Megyei Civil Információs és Szolgáltató Központ
Somoy Munkanélküliekért Alapítvány
Székesfehérvári Regionális Nagycsaládosok Egyesülete
Szertelen Egyesület
Szív a Szívért Alapítvány
Szociális Szakmai Szövetség
Szolnoki Gulyásfesztivál Egyesület
Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
Szövetség a Polgárokért Alapítvány
Társutas Szociális és Együttműködési Egyesület
Tavasz Egyesület
Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület
Tér Kép Egyesület
Tilos Kulturális Alapítvány
Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány
Új Út Szociális Egyesület
Újhelyi Polgári Együttműködés Egyesület
United Way- Vértes Vidéke Alapítvány
Út az Egészséghez Egyesület
UWYTA Rehabilitációs és Foglalkoztatási Közhasznú Társaság
Vadvirág Egyesület
Váltó- sáv Alapítvány
Vargabetű Klub-Műhely Egyesület
Vass Miklós Értelmileg Akádályozottakat Segítő Közhasznú Egyesület
Világ Világossága Alapítvány
Visszatérés Alapítvány
West Hungary Humán Szolgáltató Kht
Windland-Fúvósvilág Alapítvány
XVI. Ker. Nagycsaládosok Egyesülete
Záhonyi Vasutas Sport Club
Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége
Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület
Zöld Akció Egyesület
Zöld-Híd Alapítvány


* Nonprofit szervezetek Magyarországon, 2003 - KSH, Budapest, 2005. 103. old.